focusrite-novation workshop beszámoló2015. március 24-25-26.-án, három helyszínen került megrendezésre a Focusrite-Novation termékek workshop-ja. A Focusrite-Novation márka képviselője Chris Calcutt, mindenkinek a szívébe lopta magát, nem csak érdekes előadásai miatt, hanem mert kitűnő szakember és rendkívül barátságos, kommunikatív egyéniség is.
A két nyilvános és egy zárt körű előadást minden résztvevő számára többlet információval zárult és remek időtöltésnek bizonyult. A keddi 18 órai kezdettel a pécsi Globál DJ-ben, illetve a szerdai 19-es kezdésű budapesti Friendlyhouse-ban megtartott workshopokon közel 70 érdeklődő vett részt. Chris Calcutt szerint ez a szám kifejezetten jónak mondható, hiszen a több, mint négyszeres népességű spanyolországban tartott előadáson számoltak 90 látogatót. A workshopok a Focusrite történelem néhány perces ismertetésével kezdődtek, majd a termékcsoport bemutatása következett, itt a főbb jellemzőikre és a legfontosabb különbözőségekre helyeződött a hangsúly, hogy a jelenlévők pontosan értsék, milyen felhasználásra hivatottak ezek a termékek. Így tehát szó volt a legnépszerűbb Focusrite hangkártyákról a Scarlettről, az új Clarettről, a Sapphire-ról, iOS termékekről. Természetesen a Novation újdonsága a Launchpad Pro sem maradhatott ki a sorból, a jelen levők lelkesen nézegették a prototípust. Az ennél kevésbé új, de annál népszerűbb BassStation II. sem kerülhette el a részletes bemutatást. Mindezek után a szervezők, a Global DJ és Fiendlyhouse- nyereményekkel kedveskedtek a résztvevőknek. Mindkét helyszínen kisorsolásra került 1-1 DJ-knek kifejlesztett Novation AudioHub, 3-3 db 50%-os vásárlási kupon, melyet a bármilyen Focusrite vagy Novation termékvásárláskor beválthatnak a szerencsés nyertesek. A főnyereményt, azaz az 1 db Novation MiniNovát a második workshop végén sorsolták ki és egy pécsi zenerajongó vehette át néhány nap múlva a Globál DJ-ben. A rendezvényről készült fotók a Focusrite Klub és Novation Klub Facebook oldalán láthatóak. Reméljük hamarosan újabb hasonló esményről számolhatunk be. |