Rövid nyári összefoglaló a veszprémi GTX rendszerről
Az idei fesztivál szezon sok érdekességet tartogatott Veszprémnek és a szakmának egyaránt. A Gyárkert Kultúrparkban, a Zolamédia Kft. keze alatt hadrendbe állt Magyarország első TT+ Audio GTX line-array rendszere. A helyszín összes nyári koncertje ezen az eszközparkon zajlott, a zenekarok és technikusaik legnagyobb örömére, hiszen az idén év elején bemutatott hangfalak abszolút versenytársai a prémium szegmens megszokott indulóinak. A GTX pedig még meg sem villanthatta a foga fehérjét, mivel bőven képes lenne túlszárnyalni a jelenlegi hangerő limitet (96dBA 5 perces átlag az FOH-ban mérve), ennek ellenére minden zenekar, hangmérnök és koncertlátogató is maximális elégedettséggel hagyhatta el a 6000 fős helyszínt.
A rendszer a szezon előtti héten került telepítésre és egész nyáron teljesített, így a szakmabelieknek szeptember 3-án tudtuk élőben bemutatni. Az eseményre ellátogatott hozzánk Luca Ombrati a cég értékesítési vezetője, aki röviden bemutatta az RCF 70 éves múltra visszatekintő történetét. Lucio Boiardi Serri a TT+ Audio rendszermérnöke pedig egy egésznapos workshop keretében adta át tudását a több mint 40 megjelent szakembernek, melyben a hangfalak tulajdonságain túl bevezette a résztvevőket az RDNet-tel történő rendszermenedzsment, a méréstechnika és szub konfigurációk rejtelmeibe és hogy, hogyan is kell egy ilyen rendszert helyesen beállítani. A nap végén pedig eljött a pillanat, amire mindenki várt, a GTX megszólalt, mi pedig imádtuk hallgatni. Elképesztő részletességgel jelentek meg rajta a legkülönbözőbb zenei stílusok, teljesen mindegy volt, hogy ki milyen dalt szeretett volna meghallgatni rajta. Ráadásul ezt a teljesítményt az egész nézőtéren szinte teljesen egyenletesen tudta hozni.
A pontos eszközlistát egy korábbi cikkünkben megtaláljátok: www.chromasound.hu/ttplus_gtx.html
Összeségében elmondhatjuk, hogy egy remek hangrendszer került a Zolamédia szárnyai alá. Sok-sok sikeres koncertet kívánunk nekik és reméljük, hogy minél több rendezvényen találkozunk ezek után a GTX hangfalakkal.